2010. augusztus 9., hétfő

waffle house képek

From Waffle House



From Waffle House


From Waffle House


From Waffle House


From Waffle House


From Waffle House


From Waffle House

Hocking Hills

Tegnap, kirándulni voltunk a Hocking Hillsben. Hocking Hills OHIO egyik természetvédelmi területe. Sajnos, csak egy napot kirándultunk, de ez alatt sikerül a legszebb helyeket végig nézni. Hála Géza szervezésének. Géza az egyik itteni barátunk, akinek az anyukája magyar és nagyon jól beszél magyarul is. Az oda út nagyon izgalmasan telt, ugyanis Géza sportmotorján száguldhattam (mindenki ment a motorral, felosztottuk az utat három részre én voltam az első). Még sosem motoroztam így nagyon érdekes volt a száguldás az autópályán, az erdőbe meg szép. Na szóval az első látni való az Old Man’s Cave, a második a Cedar Falls, a harmadik, a legszebb az Ash Cave volt. Az utolsó helyre gyalog mentünk Endrével és Barnival, de mondanom sem kell, hogy eltévedtünk, mert semmi nem sem volt erről a helyről kiírva és vagy a tizedik amerikainak volt csak térképe az erdőről. Miután végeztünk az erdei látnivalókkal, megnéztünk egy „régi” alagutat, meg egy félig kihalt régi bányavárost Shawnee-t, aminek a főutcája teljesen úgy nézett ki, mint a western filmekben a főutca. Ezután egy kíniban kajáltunk hulla fáradtan, ahol hatalmas volt egy adag.
Az angol óráimmal jól haladok, ma még énekeltek is nekem a szülinapom alkalmából. he-he. Kitaláltam, hogy minden órára bicajjal fogok menni (már kétszer megtettem), mert a bicaj út nagyon szép. Végig az Olentangy Trailen, ami a folyó mellett, erdős részen megy szinte végig enyhe emelkedőkkel. Az út pontosan 13,5 mérföld egy irányba. Ennyi. Néhány kép a Hocking Hillsről és az előtte lévő kajálásról a Waffel Housban.




2010. augusztus 1., vasárnap

néhány kép

Itt van néhány kép, amit egy kedves ismerősöm készített Barnabásról. Szerintem nagyon jól sikerültek :)

2010. július 29., csütörtök

Nem tudok aludni

Itt most 5 óra 40 van, nem tudok aludni. Pedig a mai nap hosszú lesz. Milossal fél kilencre megyünk Lajoshoz dolgozni, az ereszcsatornát kell kipucolni. Ott fél kettőig leszünk, majd háromra megyünk takarítani egy hatalmas, 450 négyzetméteres házat. Szerencsére a ház tök üres, tehát nem kell semmit kerülgetni, csak porszívózás ezerrel. Amúgy ez egy elég puccos ház, 600 ezer dollárért adták el a legutóbb.
Ennek ellenére ez is könnyűszerkezetes, vagyis fából, meg kartonpapírból van. Azért mondjuk egész pofás.
Szerintem lesz este 9, mire végzünk a takarítással.

2010. július 28., szerda

két hét

Elég régen írtam már. Az elmúlt kb. 2 hétben megérkezett Milos is az ő viszontagságairól itt olvashattok: redbox.blog.hu . Huh mi is történt azóta? Arra emlékszem, hogy rendeztünk Milosnak egy partit nálunk. Nagyon jó volt a hangulat, és egész sokan eljöttek. Voltunk Cincinnatiben megnézni az akváriumot. Barnabás nagyon élvezte a halakat, de kb. 1 óra után elfáradt ( ez az egy óra is szép tőle). Haza felé nagyon lassan haladt a forgalom így két óra helyett öt óra alatt értünk vissza, de ez lényegtelen.. Mostanában szerencsére egyre több munka akad, így ezzel telnek a napjaink, dolgozunk. Meg szerencsére jövő héttől ESL tanfolyamra fogok járni. Endrével mi is pecáztunk ugyan annál a tónál és tök jó volt, én is fogtam halat!!
Itt is van egy szép nagy tó mellettünk Barnabással mindennap oda megyünk sétálni és a halakat nézni. Barnabás egyre több mindent ért és mond angolul, nagyon aranyos 
Arobikozni sajnos heti kétszer jutok el, sajnos, de járok Milossal teniszezni.


2010. július 10., szombat

hmm

Tegnap egész nap zuhogott az eső. Itthon voltunk mind a hárman, mivel Endre a rossz idő miatt nem tudott dolgozni menni. Nagyon unalmasan alakult az eső miatt a tegnapi nap, főleg Barnabás miatt. Sajnos nem tudtunk vele kimozdulni így egész nap rajtunk hisztizett, hiába igyekeztünk neki különböző játékokat mutatni. No de mindegy, ilyen is kell. Estére hivatalosak voltunk Anikó partijára, amit a lánya hazaérkezése alkalmából rendezett. Minden szuperül alakult, Barni jól érezte magát és véget is ért a nyűglődése. Marci haverjával jókat játszottak, Marci is annyi idős, mint Barni, talán csak pár hónappal fiatalabb. Ma Endre elment dolgozni, mi meg anyukámmal tornáztunk. Délután valószínűleg átmegyünk fürödni Anikó medencéjéhez. Milos nemsokára érkezik már csak két nap, várunk Milos!

2010. július 7., szerda

horgászni voltam

Most csak a horgászatról írok, mert a többiről majd lehet ír Szandra.

Szóval voltam horgászni. Először féltem, hogy nagy leégés lesz belőle, egy teljesen ismeretlen vizen, ismeretlen bottal, orsóval, de ezt sikerült elkerülni, köszönhetően annak, hogy ez egy olyan víz volt, ahol szinte soha sem horgásznak. Juditnál, Csilla barátnőjénél voltunk kerti partin. Juditék gyönyörű háza egy kisebb tóra néz. A tó egy része erősen hínáros, egy nagyobb részen pedig tökleveles, viszont a tó 60%-a tiszta, itt csak víz szélen 1-2 méteren áll hínár. A tó partján rengeteg kanadai lúd tanyázik.

Én a kevésbé hínáros vízre menten (másutt bedobni se lehetett a sok hínár miatt). Ahogy bedobtam, megjelentek az érdeklődő naphalak, világított a kékes úszójuk. Negyedik-ötödik dobásra kapásom is volt, ami után egy jó 30-40 percen keresztül szinte minden dobásra volt kapásom. Nem túl jó „helyzetkihasználással” 5 halat sikerült fognom. A képeknél lehet is a halakat látni. Megmondanám, hogy milyen halak voltak, de pontosan nem tudom. Először biztos voltam benne, hogy ezek feketesügérek, és az angol nevük: bigmouth. Aztán mikor másnap megnéztem a neten, akkor láttam a feketesügér angol neve smallmouth, és a bigmouth magyarul pisztrángsügér. De végül is mindegy, a két halfaj külsőre szinte tök ugyanolyan.

És még Leonard is fogott egy halat.

Bejegyezte: Endre