elso par nap

Miután kièrtünk a repülőtèrre hatalmas sorok ès tőmeg várt minket. Nagy nehezen kb. egy óra sorban állás után oda jutottunk a chek in desk-hez azt remèlve, hogy ezzel vège a hosszas várakozásnak. Elvárasaink ellenere kiderult, hogy a regisztracios lapot ki kellett volna nyomtatni. Hiaba hivatkoztam arra, hogy a honlapon ez nem volt feltuntetve. A megoldas megszuletett vegul. Vegyuk elo a laptopot es mutassuk meg a regisztracios szamunkat. Nagy megkonyebbulessel hagytuk ott a holgyet a siro, mar faradt Barnabassal. Ezutan jott az igazi sor, de problemat megoldotta a Barnabas nyakaba omlo viz. Annyira elkezdett sirni, hogy kijottek ertunk es rogton legelore vezettek. Talan mar hamarabb eszembe kellet volna jutnia ennek a megoldasnak. Ennek koszonhetoen elertuk a Romai gepet, ami igy is negyven percet kesett. A romai repteren egy szerencsetlen magyar srac mar fel sem fert a chicagoi gepre. Az ut vegtelenul hosszunak es veget nem eronek tunt. Barnabas nagyon sokat sirt, nem tetszett neki a sok ember, de vegul ossze baratkozott egy angol-olasz kisfiuval, akitol megtanulta elete elso angol szavat ‘car’.
Chicagobol meg 10 ora kocsikazas vart rank, hala soforunknek. Eltevedtunk, igy par oracskaval tobb volt az ut.
Azota itthon vagyunk, Endre szombattol dolgozik. Megismertuk a szomszedjainkat. Az egyik szomszedunk egy alacsony japan egy tulsulyos asszonnyal az oldalan, furak egyutt. Ezenkivul felfedeztuk a kornyeket. Van nem messze tolunk egy nagyon szep to ott setaltunk. Voltunk a Cosi-ba, ami Barninak nagyon tetszett. Endre mar a peca botjat kesziti, tervezi, hogy fog nehany halat. Es persze en, aerobikozom, emellett olvasom az African Americans Inventors-t.